Januárban is folytattuk a napközisekkel a havi külsős programokon való részvételt, az aktuális állomás a Láthatatlan Kiállítás volt.

  A 6.a-ból többen is megosztották élményeiket fogalmazásaikban:

A LÁTHATATLAN KIÁLLÍTÁS

       A kiállításra az osztállyal, Ági nénivel, Bea nénivel és a 6.B-vel mentünk. Sajnos Erika néni nem tudott eljönni, mert beteg volt, pedig biztosan élvezte volna! Négy csoportra voltunk felosztva. Én a harmadik csoportban voltam együtt Lénával, Rebekával, Lillával, Zsófival, Tomival és Viktorral.

     Először bementünk egy terembe ahol egy szekrénybe zártuk a dolgainkat. Utána egy hölgy elmesélte nekünk, hogy a látássérültek hogyan tanulták meg a brei írást. Leírtuk géppel a saját nevünket egy papírra brei írással. A hölgy elmondta, hogy egy úr bent vár minket a sötétben és ő fog minket körbe vezetni, mesélni arról hogyan tanultak meg a látássérültek írni és olvasni. Bent mindig a bal oldalon lévő falat kellett, lehetett fogni. Voltunk az étkezőben, a fürdőszobában, a hálószobában, és a szobrokkal teli szobában. Aztán elérkeztünk egy olyan részhez ahol gyümölcsöket, zöldségeket tapogattunk ki. Nagyon megijedtünk először a sötétségtől, de utána kezdtük megszokni.

       A legvégén ki lehetett találni apró pénzből, hogy melyik milyen. Lehetett bevinni pénzt, hogy a kiállítás végén vehessünk belőle csukott szemmel Ropit, Sport szeletet, Balaton szeletet, innivalót és még több kis apróságot, de ezt még mindig a sötétben.

Nagyon élveztük ezt a kiállítást, és jó, hogy elmentünk, mindenkinek nagyon ajánlom!

Szőke Tamara

    6.A.

                                     ***************************************************************

Láthatatlan kiállítás

Január közepét írtuk, amikor elmentünk az osztállyal a Láthatatlan kiállításra. Mindenki már nagyon várta, hogy mi fog történni.

Egy pénteki délutánon indultunk, természetesen a tanórák meg voltak tartva. Emlékszem az oda vezető úton sokan beszélgettek erről a kirándulásról, volt aki már ellátogatott ide, de ezzel szemben volt olyan, akinek ez volt az első ilyen kalandja. Amikor odaértünk egy kicsit még várni kellett. Amíg várakoztunk, addig a labirintust próbáltuk ki, aztán pedig a falokon lévő szembetegségekről szóló táblákat tanulmányoztuk. Végül behívták az első csapatot a három közül. Szerencsére Én ebbe a csoportba tartoztam. Az első terem nem egy sötét szoba, hanem a pénztáros fülke volt. Itt egy néni megtanította nekünk a nevünket Braille írással leírni. Ezt követően kezdődött el csak a kaland. Egy bácsi volt a túravezetőnk, akit a sötét miatt nem láttunk. Őt Misi bácsinak hívták és végig vezetett minket egy hosszú folyosón és azt kérte, hogy nyugodtan fogjunk meg mindent, ami csak a kezünk ügyébe kerül. Először mindenki félt és a másik vállát fogta, nehogy elkallódjon a csoporttól. A folyosó egy szobába torkollott, amely egy átlagos ház helyiségeit mutatta be. Misi bácsi mondta, hogy fogjuk meg a falon található kiemelkedést. Ez elvezetett a konyhán keresztül a nappaliig. A nappaliban voltak bútorok, a falon képek és még egy zongora is, amit ki is próbáltunk. Volt egy fürdőszoba is, de mivel eltévedtem, ezért oda nem jutottam el. Misi bácsi végül visszaterelt a csoportba. Véletlenül kinyitottam egy szoba ajtaját, ami kiderült, hogy később ez lett volna a folytatása az útnak és ott mindenfelé hangokat hallottunk. Misi bácsinak remek a humor érzéke, állandóan frappáns vicceket sütött el, amin mindenki nevetett. Persze nem csak Misi bácsin, hanem magunkon is kuncogtunk. Előfordult, hogy egyeseknek valamikor véletlenül máshova tért a keze. Nekem például a fenekemet fogdosták. Amikor már mindenki egy helyen volt, akkor mentünk tovább az általam kijelölt úton. Hirtelen a hétköznapi életbe csöppentünk, körülöttünk pedig zajokat hallottunk. Ezek persze csak hang effektek voltak. Először egy zebrán kellett átmennünk, aztán egy piactéren megfoghattuk a gyümölcsöket. Ezután egy hídon kellett átmennünk, amely egy vadászházhoz vezetett. A házban agancsot, gyapjút, bútorokat érinthettünk meg. Utána pedig szobrokat tapinthattunk. Én sokfajta szobrot felismertem, pl. Sphinx-et, nyulat, baglyot. Utána az étkezdébe mentünk, ahol Misi bácsi a pénzérmék megkülönböztetéséről beszélt. Én rendeltem egy kólát és egy sport szeletet. Ezután ért véget a túra. Misi bácsit végül láthattuk világosban is és teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy elképzeltem.

Amikor végzett az összes csoport visszamentünk az iskolába. Alig vártam, hogy hazaérjek és elmeséljem szüleinek a velem történteket.

Készítette: Kele Áron

                                           ***********************************************************

                                                                         Láthatatlan kiállítás

      Pénteken eljött a nap, mikor az osztállyal elmentünk a láthatatlan kiállításra. Mindenki izgatott volt.

      Mikor odaértünk nagyon szép látvány fogadott bennünket. Kipróbálhattuk, hogy milyen becsukott szemmel végigmenni egy akadálypályán. A kiállításra 7-8 ember mehetett be egyszerre. Mi Misi bácsit kaptuk vezetőnek. Vicces, jószívű, kedves ember volt. Bementünk a vaksötétbe, és még az „EXIT” fény sem világított. Nagyon félelmetes, de egyben érdekes is volt. Először a konyhába, aztán a fürdőszobába, majd az utcára mentünk. Egy erdész házában jártunk, a piacon át a „Hősök terén”, legvégül a bárba jutottunk. A konyhában pultok, edények, evőeszközök, asztal, hozzá székek, paprika, hagyma minden volt, ami szükséges. A fürdőben kád, mosógép, WC. Az utcán járdák, autók, utak, házak, oszlopok sorakoztak. Az erdésznél agancsok, puskák, szőrmék lógtak a falon. A piacon kosarak, gyümölcsök, zöldségek voltak. A „Hősök terén” különféle szobrok, alkotások fordultak elő. A bárban bárszékek, kanapék, sörök, ennivaló és innivaló volt. Lehetett venni a sötétben chipset, sütit, kólát, stb. Én egy Sport szeletet vettem. 1 órán át voltunk bent. Mikor kijöttünk picit fájt a szemem, de aztán elmúlt. Nagyon izgalmas volt. Le lehetett írni Braille írással a nevünket.

      Nagyon, nagyon érdekes volt az egész kiállítás. Én mindenkinek ajánlom.

                                                                                                                   Ján Zoltán, 6.a